Tyche

Nagy István Attila: Szép volt, igen

Ha végképp elvisz a hallgatás,
s ajkaim belebotlanak a szóba,
tekintetemmel se keresem a jövőt,
és minden elmúlik, ami visszahívna,
csak te leszel még
örökké beváltatlanul -
ősz hajjal, nekem mégis fényesen,
összetört mosollyal, mégis ragyogón:
állsz a fejem fölött,
megértve, nem vitázva,
s arra gondolsz akkor is,
ha már a múlt nem vigasztal,
hogy szép volt, igen, mégis szép.

Rég láttalak. A levelek lehulltak
a fákról és lassanként elvirágzott
tízezer évszak.
/Beney Zsuzsa/

Weöres Sándor : Ballada három falevélről

Lehullott három falevél

észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,

egy messzi, másik, új világból -

Elröpült három falevél

Az egyik magasba vágyott:

talált a felhők közt új világot,

emelte, emelte a szél.

A másik rohanni vágyott:

magasba hágott és mélybe szállott,

sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott:

szemét lehúnyta, semmit se látott,

kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.

Lehullott három falevél

tehetetlenül a világból.

Kormorán : Az alvó házak utcája

Az alvó házak utcájában történetek élnek
Honnan jöttünk, hová értünk mindent elmesélnek
Itt lakott a bányamérnök, több mint negyven évig
Három fát ültetett a tetőket már elérik

Szolgálta a színházat egy néni jegyszedőként
Fia híres grafikus lett túl élt minden önkényt
Az öreg repülősnek meghalt felesége
Nem sírt, nem temette szétszórta a szélbe

Alszik az utca, egy ország
Ébredni nehéz
Néha egy kutya vakkant a csendbe
Nem elég, nem elég!

A naiv festő megjárta a hadifoglyok poklát
Kutatta a magyarok nyelvének titkát
Jobbra lakott a rendező fent a padlástérben
Színházról álmodott, meggyalázták érte

Volt kit innen vitt a mentő kórházi ágyba
Barátok hite segítette nem halt bele a rákba
A pincében kicsiny bolt üveges, keretező
A múlt, a jelen, a jövő nála megvehető

Alszik az utca, egy ország
Ébredni nehéz
Néha egy kutya vakkant a csendbe
Nem elég, nem elég!

Alszik az utca, egy ország
Ébredni nehéz
Néha egy kutya vakkant a csendbe
Nem elég, nem elég!

Somlyó Zoltán: GALAMB

A fák alatt már hervadott a gyep
és jött az ősz már, egyre közelebb.
Érett gyümölcsök sóhajtoztak ott
s a bágyadt szél bús illatot hozott.
Kék fátyolával elrepült előttem,
mint kék madár, mely ágrul ágra röppen.
Utána néztem....kicsi kék galamb...
És így lett dél, megszólalt a harang:
messziről zengett s nagyon messzire,
mint távol-kedves szerelmes szive.
S a fáradt őszben nagyon csendesen
utána sóhajtottam: kedvesem....

TOLNAY ANDRÁS: LENNÉL-E MENEDÉKEM

Lennél-e menedékem,
Ha teljesen eláztat az eső
Lennél-e menedékem
Ha nem is próbálnék erősnek látszani
Megsimogatnál akkor is,
Ha mocsárba merültem előtted
Lennél-e menedékem
Ha siralmas kiszolgáltatottságom
Egyetlen érintésért könyörögne
Megvigasztalsz akkor is, ha majd
Könnyeim ömlenek aszfaltközöny tócsáiba
Lennél-e a menedékem,
Akkor, mikor magam elől menekülök ...
talán pont hozzád...

Kormorán - Quo Vadis Domine

„Hej, hol az a tenger,ahol a vágyam végtelen
Hol az a part,ahol magamat meglelem?”

/Deák Bill Gyula: Üvöltsön a szél/

„Árpád, ezt a hét, vagy tíz törzset le tudta ültetni egy asztalhoz. Biztos ezek a törzsek perregtek, veszekedtek akkor is. Talán háborúztak is egymással, de ő mégis le tudta őket ültetni, sőt vérszerződést kötött velük. Magukba vágtak ezek az emberek, és egyet akartak, egységet akartak. „

/ Böjte Csaba ferences szerzetes./

Luciano Pavarotti 1935. október 12.-2007. szeptember 6.

KÉRDEZZ ÖNMAGADTÓL - FELELJ ÖNMAGADNAK

Véletlen nincs. Ha sorsod urai valakivel összehoztak, mit gondolsz, mi volt a céljuk vele?

Van-e mértéked és szűrőd hozzá, hogy a rosszat a jótól, a valótlant a valótól, a sarlatánt a beavatott bölcstől megkülönböztesd?

A Jóság a természet legtisztább, leghatalmasabb gyökérhangja, amely vigasztal, ad, békét teremt és soha sem rombol. Adtál-e már a benned rejlő Jóságból teljesen önzetlenül úgy, hogy semmi viszonzást nem vártál érte?

Mi a szereped abban, ha egy emberi kapcsolatod elmérgeződik? Morális és szellemi elkötelezettségeddel összhangban mi a tennivalód e konfliktusban?

Szerinted az ősi népek miért nem féltek a haláltól?

Álmodban jártál-e olyan tájakon s örvendezve találkoztál-e olyan hozzátartozóiddal, akiknek a jelenedben a közelükbe sem kerültél?

Tudsz-e szeretni anélkül, hogy birtokolnál?

Le tudod-e küzdeni olyan ösztönzéseidet, amelyeket értelmed nem helyesel, de érzékeid mindenek fölött kívánnak?

Rájöttél-e már, hogy egy-egy fájdalmas megpróbáltatásod milyen fontos figyelmeztetést tartalmaz számodra?

Rengeteg gyakorlati tanács, részletes utasítás birtokában megkísérled-e, hogy helyesen „varázsolj" életed minden vonatkozásában?

Egy új inkarnációban milyen szülőket választanál magadnak?

Rájöttél-e arra, hogy csalódásaid nagy része helytelen várakozás volt, s eredményeid, örömeid legtöbbször szerény alázatodból születtek?

Ráébredtél-e már arra, hogy néha éppen fordított módon próbálod elérni céljaidat: érzéseid, gondolataid hevesen forgó centrifugájával inkább messzire taszítod, mint közel vonzod őket?

Kérdések Szepes Mária műveiből /1908. december 14. – 2007. Szeptember 3./

Csukás István: Ülj ide mellém

Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.

Weöres Sándor:KEZDŐDIK AZ ISKOLA

Könyv, toll, tinta, ceruza,

    rontom-bontom,

kezdődik az iskola,

    csak aszondom.

Kora reggel rohanás,

    rontom-bontom,

nem könnyű a tanulás,

    csak aszondom.

ákos : Őszi tájkép

Egy levél a földre hull
Lassan már alkonyul
És nemsokára
Az őszi tájra
Sötétség borul

Még bágyadtan int a Nap
A tékozló sugarak
Emlékekből
Képzeletből
Elém rajzolnak

Az arcod felragyog
Mint egy őszi tájkép
Ahogy újra felnevetsz
Csupa arany és bíbor
Minden árnyék
Ilyen gyönyörű nem lehetsz
A lusta Nap tavaszt ígér
Tavaszt ígér, nyarat remél
De nézd a dér
A fákhoz ér

Belőled érkező
Szíveden élősködő
Terhed voltam
De elfutottam
Növesztett az idő

Fejem öledbe ejtettem
Te egyetlen, aki hitt bennem
Ha megtorpantam
Orra buktam
A hitemet vesztettem

Az arcod felragyog
Mint egy őszi tájkép
Ahogy újra felnevetsz
Csupa arany és bíbor
Minden árnyék
Ilyen gyönyörű nem lehetsz
A lusta Nap tavaszt ígér
Tavaszt ígér, nyarat remél
De nézd, a dér
A fákhoz ér

Egy megfakult hajfonat
Egy dobozban tejfogak
Ennyi csak
Ami megmarad
Ha szétosztod önmagad
Ezer dolgom fojtom rád
A sírodon a friss virág
Csak ritka vendég
Nincs rá mentség
Felőröl a világ

Az arcod felragyog
Mint egy őszi tájkép
Ahogy újra felnevetsz
Csupa arany és bíbor
Minden árnyék
Ilyen gyönyörű nem lehetsz
A lusta Nap tavaszt ígér
Tavaszt ígér, nyarat remél
De nézd, a dér
A fákhoz ér

A sötét már elvakít
Szidj meg vagy mondj valamit
Nagy hirtelen
A nyakszirtemen
Egy kéz végigsimít